2017-01-10

Ret­te­ne­tes dol­go­kon ment át az Isz­lám Állam szex­rab­szol­gája

loading...

El­ké­pesztő tör­té­ne­tet me­sélt el az a 18 éves lány, akit az Isz­lám Állam ra­bolt el, majd adott el szex­rab­szol­gá­nak.

Lamiya Aji Bashart 2014-ben rabolták el Irakban az Iszlám Állam dzsihadistái. A fiatal lány több családtagját a szeme láttára végezték ki. A terrorszervezet emberei hónapokon keresztül tartották fogva, ez idő alatt rendszeresen megerőszakolták és bántalmazták. Az Iszlám Állam végül szexrabszolgaként tovább adott rajta.

Az akkor még csak 16 éves tinédzser többször megpróbált megszökni, de rendszerint elfogták. Az egyik sikertelen menekülés alkalmával úgy megverték a fogva tartói, hogy egyik szemére megvakult. Lamiya szerint ez az eset csak egy volt a sok közül. A lány elmesélte, hogy több száz másik lánnyal egy üres épületbe voltak bezárva. Itt kereskedett a terrorszervezet a lányokkal. Folyamatosan jöttek idegen férfiak, akik kedvükre válogathattak a nők között. Aki ellenkezni próbált, azt korbáccsal ütötték. Lamiya elmesélése szerint 9-10 éves gyermekek is voltak a fogva tartottak között, közülük többen belehaltak a bántalmazásokba – írja a krone.at.

A fiatal lány mára már Németországban él a testvérénél. Lamiya Aji Bashart nemrégen a Szaharov emberjogi díjjal tüntették ki.

Ripost nyomán

loading...
loading...

Kövess minket a Facebookon!