2017-01-07

Már a Charlie Hebdo sem a régi, Mohamed már nem lehet gúny tárgya

Úgy tűnik a két évvel ezelőtti terrortámadás óta a Charlie Hebdo nevezetű botrányairól híres szatirikus magazin már nem a régi. Nem rajzolnak Mohamedről és kevésbbé ekézik a radikális iszlámot. Egyik munkatársuk épp emiatt hagyta ott az újságot.

Zineb El Rhazoui azt állítja, hogy a magazin meghajolt a szélsőséges iszlám előtt, már nem mernek úgy beleszállni Mohamedbe, mint korábban.

Az AFP-nek adott interjújában a munkatárs úgy fogalmazott: “Charlie Hebdo Január 7-én meghalt.” Két évvel ezelőtt január elején néhány fegyveres 12 embert ölt meg egy terrortámadás során, ami a magazin szerkesztőségét célozta.

A 35 éves Rhazouit a merénylet óta mindenhova biztonsági őrök követik, állítólag ő a legvédettebb nő Fraciaországban.

Az újságírónő azzal magyarázta a támozását a magazintól, hogy most már sokkal óvatosabb a Mohamedről szóló karikatúrákkal és az iszlám radikalizmussal.

A magazin először akkor vált célponttá, amikor leközölték egy dán művésznek egy Mohamedről szóló karikatúráját.

Arról egyébként szó sincs, hogy a Charlie Hebdo megszűnt volna botrányos karikatúrákat közölni. December végén a Fekete-tengerbe zuhant orosz gép áldozatait parodizálta, szeptemberben pedig halottgyalázással vádolták meg őket az olaszországi földrengést követően.

A tavalyi évet egy véres kezű istennel a címlapon köszöntötték, a sokkoló párizsi mészárlást követő címlapjuk pedig általános nemzetközi felháborodást váltott ki.

Breitportal nyomán

Kövess minket a Facebookon!