2016-12-29

Egy nyolcfős angliai család évek óta kéri a városi tanácsot, hogy nagyobb lakásba költözhessen. A családfő szerint az a baj, hogy ők nem migránsok

Egy nyolcfős angliai család évek óta kéri a városi tanácsot, hogy nagyobb lakásba költözhessen. A szülők a kanapén alszanak.

A Romp család 2001 óta él ilyen szűkösen. Akkor vették magukhoz két unokájukat, akikről a szüleik képtelenek voltak gondoskodni. Annak ellenére, hogy nyolcan laknak a kis lakásban, nem kaptak önkormányzati segítséget.

Az apa úgy véli, azért, mert nem migránsok.

Nem tudom, hogy vagyunk még együtt. A nyomás nagy rajtunk, de nem akarjuk, hogy a kicsik elkerüljenek tőlünk”

— mondta az apa, majd hozzátette:

nem vagyok rasszista, de a helyzet alapján úgy tűnik, nem megfelelő a bőrszínünk egy nagyobb lakáshoz. Mi nem az államon élősködünk, dolgozunk, de segítségre van szükségünk, amit nem kapunk meg. Közben meg azt látom az újságban, hogy a bevándorlók hatalmas házakat kapnak.”

A családapa egyébként ablakmosóként dolgozik, a feleség pedig beteg — írja a The Sun. A hatóságok elismerik, hogy nagyobb lakásra van szüksége a családnak, de érdemben nem reagáltak a helyzetre.

888 nyomán

Kövess minket a Facebookon!